2014. március 21., péntek

A tükör másik oldalán egy új Renáta vár – Interjú a Zsírzárlat Kollektíva résztvevőivel



Az idei Zsírzárlat projekt minden eddigieknél nagyobb gőzerővel halad előre. Itt a második mérlegelés ideje, így arra gondoltunk, hogy az olvasóink ne csak a képeken és videókon lássák, ismerjék meg résztvevőinket, hanem meg is szólaltatjuk őket egy-egy interjúban. Család, motiváció, munka, célkitűzések és a Zsírzárlat. E heti interjúmban Renátával beszélgettem egy csésze tea mellett. 



Renáta, 32 éves, a Zala megyei Zalakomárból származik. Egy éve él Sárváron, egy sárvári fogadóban, fogadóvezetőként végzi felelősségteljes munkáját.  Szabadidejében szívesen énekel, immáron - kisebb-nagyobb megszakításokkal - közel 10 éve hódol e szenvedélyének. A munkája mellett az éneklés, és persze az edzések kötik le az energiáit. 


-          Mondtad, hogy egy éve élsz, dolgozol Sárváron.  Hogyan kerültél ide? Miért éppen Sárvárra esett a választásod?

-          Azt, hiszem, hogy ez életem egyik legnehezebb, de talán legjobb döntése is volt. Úgy gondoltam, hogy változtatnom kell. Előtte egy zalakarosi szállodában dolgoztam, mint értékesítő. Aztán úgy gondoltam, hogy az a munka már nem elégít ki, és szeretnék kihívásokat az életemben, illetve felelősségteljesebb munkát. Szerettem volna kipróbálni magam. Így hát megpályáztam ezt a fogadóvezetői állást, és aztán meg is kaptam.

-          Új munka, új élet. A Zsírzárlatban való jelentkezés is ennek az új életnek a része?

-          Valójában mondhatjuk, hogy igen. A jelentkezésre a legnagyobb motivációm egy magánéleti csalódás volt. Úgy éreztem, hogy a munkám utáni szabadidőt már nem azzal, és nem úgy tudom eltölteni, ahogy eddig. És ezt muszáj volt úgymond valamivel pótolnom. Illetve mindezek mellett éreztem, hogy szükséges valami változás az életemben a testsúly területén. Ez a két dolog motivál arra, hogy majd a későbbiekben egy új, más Renátát lássak viszont a tükörben.
Ennek következménye lett a heti négyszeri edzés, amit be is tartok. Ha esetleg egy kimaradna, akkor azt a következő héten pótolom. Mindenegyes edzésnek kőkeményen meg kell lennie, ami az edzésnaplóban van
-          Hogyan tudtad beilleszteni az életviteledbe ezt a nagyszámú edzéstervet?

-          Ez ugye négy edzés hetente, tehát amíg gyakorlatilag Sárváron vagyok, addig szinte minden délutánomat ez teszi ki. A hétvégéket pedig otthon töltöm a családdal.

-          Elég komoly motivációval rendelkezel, mik a terveid, a kitűzött céljaid a Zsírzárlattal és az edzéssel kapcsolatban?

-          A terv egy teljesen más Renáta. Egy olyan Renáta, aki fittebb, mozgékonyabb, nyilván csinosabb is. Aki a hét nagy részében oda figyel arra, hogy mit eszik.

A cél, az egy húsz kiló mindenképpen, ugyanis 99, 2 kiló –val kezdtem a projektet. Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor megláttam a mérlegen.

Ahogy számolom, ez körülbelül nyárra, júniusra-júliusra lesz számomra elérhető. Tehát a Zsírzárlat befejeztével, az edzéseket szeretném még ugyanilyen intenzitással és odafigyeléssel folytatni.

-          Mik az eddigi eredmények?

-          Az első állapotfelmérésig 4 kilo mínusz. Heti egy kilo. A lányok (szerk.: Julcsi és Kriszti, a Zsírzárlat projekt koordinátorai) szerint ez a legideálisabb, mert ezek a kilók már nem fognak visszajönni. 6 % ment le zsírból, és 3-3 cm ment le mindenhonnan.

-          Az edzés mellett a fogyókúra projekt másik mérföldköve az étrend. Sikerül betartanod az előírt étrendet? 

-          Hát, az első hónapban betartottam, amit küldtek. De most már nem nagyon kell számolgatnom, a mérlegre már nem kell tennem a 40 g paradicsomot, hogy az valóban két közepes méret. Korábban mértem még a szalámit is. Sőt, hogy ha a szakácsunk valamit készített, akkor mindig inkább lejjebb vett a mérlegből, úgyhogy még a mini adagokból is lecsípett. Abszolút ő volt a testőröm, hogy betartsam a diétát. Szó szerint a test-őröm volt.

Szerencsére itt a fogadóban mellém álltak és segítenek. Igazából minden feltétel adott ahhoz, hogy kivitelezhető legyen egy diétás menü.

-          Korábban gondoltál arra, hogy el kezdj fogyókúrázni?

-          Jó pár évvel ezelőtt volt egy nagyobb fogyásom. Amikor férjhez mentem olyan 75 kilo körül voltam. Otthon neki álltam BíróIcára ugra-bugrálni, napi kétszer. Aztán a házas élet során egyre kevesebb időt tudtam a korábbi edzésekre szánni, így elég hamar felszaladtak rám a leadott kilók.  

-          Ha valaki, aki hasonló problémákkal küzd, mint Te, és hozzád fordulna tanácsért, mit mondanál neki?

-          Először is azt, hogy vegyen egy mély levegőt. Álljon bele egy nap a tükörbe, és nézze meg, hogy tetszik-e neki az, amit ott lát. És ha a válasz, egyértelmű nem, akkor innentől el kell kezdeni másképpen gondolkodni.

Úgy kell gondolkodni, hogy látni kell közben azt az embert, akivé válni szeretne a fogyás által. Látni kell magát vékonyabban, csinosan.  Olyan ruhában, amiről eddig csak álmodozott, de soha nem vehette meg, mert mondjuk csak S , M méretű volt.

Ha behunyja a szemét, ezt az új embert lássa maga előtt. Akkor is, ha épp elcsábulna, vagy amikor éppen nincs energiája tovább edzeni.
El kell kezdeni, mindig a célt látni magunk előtt. Mindig önmagunkat, azt az embert - akivé szeretnénk válni, amilyenné szeretnénk válni - a szemünket lehunyva magunk előtt lássuk.

-          Köszönöm ezeket a rendkívül jó gondolatokat. Sok sikert kívánok a további eredményekhez!
 

2014. március 13., csütörtök

Váltson most! Ő már megtette. – Interjú a Zsírzárlat Kollektíva résztvevőivel


Az idei Zsírzárlat projekt minden eddigieknél nagyobb gőzerővel halad előre. Lassan elérünk a második mérlegeléshez. Arra gondoltunk, hogy az olvasóink ne csak a képeken és videókon lássák, ismerjék meg résztvevőinket, hanem meg is szólaltatjuk őket egy-egy interjúban. Család, motiváció, munka, célkitűzések és a Zsírzárlat. Az első riportalanyommal, Gáborral a napi edzése után ültem le beszélgetni. 






       -       Üdv, kérlek, mesélj egy picit magadról.
      -       Gálovics Gábor vagyok, 30 éves. Van egy kedves feleségem, aki most éppen a Kleopátra- tornán vesz részt. Becsábítottam a mozgás bűvkörébe.   J
-       Korábban nem is mozogtatok?
-       Így, és ilyen rendszerességgel nem. Korábban, még a középiskolai éveim alatt sokat kerékpároztam, majd a főiskola alatt megkedveltem a futást. Ekkor beszereztem futócipőt, futónadrágot, miegymást… Hetente egyszer futottam, és napi rendszerességgel bringáztam.
-       Mi motivált arra, hogy belevágj a Zsírzárlatba?
-       Tavaly részt vettem egy márkakereskedés országos életmód változtató programjában. Egy hónapig tartott. Be kellett menni a kereskedésbe mérlegelni, míg az edzésterveket, és étrendet emailben küldték ki. Ekkor voltam 110kg. Tudtam, hogy változtatnom kell az életmódomon, és a feleségemtől kapott fitneszbérlet elég motiváló erő volt, hogy fel kelljek a fotelből.
-       Akkor igazából ezt adta meg az első lépést a Zsírzárlat felé?
-       Igen, mondhatjuk. Már az első Zsírzárlatot is figyelemmel kísértem – többek között, azért mert már régóta ismertem a Nyuszit, és ez további erőt adott ahhoz, hogy én is belevágjak.
-       Ekkor nem gondoltál arra, hogy akkor saját magad elkezded a fogyókúrát?  Vagy mindenképp tudtad, hogy neked felügyelet kell ahhoz, hogy eredményeket érjél el?  
-      Talán nagyobb motiváló erő az, hogy csapatban dolgozunk. Mondjuk a fitneszterembe nem mertem volna egyedül, egymagam bejönni.  Nem volt ismerősöm, akivel együtt eljárhattam volna. Igazából egyedül nem akartam elkezdeni.  És most, hogy így, együtt, csapatban vagyunk, még inkább motivál.
-       Mik a céljaid?
-       A projekt lejárta után mindenképp szeretném folytatni a testedzést. Szeretnék lemenni két számjegy alá, a 85-90 kilóval azt hiszem már elégedett lennék. 85 kilo lenne nekem az ideális testsúlyom. Ezt szeretném elérni, de úgy hogy közben egy kis izmot is növelnék.
-       Ezt a három hónap alatt szeretnéd elérni, vagy inkább a további időszakban?
-       Nem feltétlenül… Nem valószínű, hogy összejön a három hónap alatt, mert tudom, hogy még messze vagyok tőle.
-       Meg szabad kérdezni, hogy most mit mutat a mérleg?
-       Hát, méregetem magam. 103,5 kg vagyok a 108,5 –hez képest. Cirka 5 kg-t fogytam 7 hét alatt.
-       Szép teljesítmény. Gondolom, azért ez az eredmény némi áldozattal is jár. Ott a munkád, a családod, a feleséged. Hogy tudod beilleszteni a rendszeres, elírt edzéstervet az életedbe?
-       Alapvetően sokat nem kellett beáldoznom szerencsére. Annyi, hogy otthon nem a TV és a számítógép előtt ülök, hanem eljárok edzeni. Valamint sikerült rávenni a feleségemet, hogy kísérjen el az edzésekre.  Ő most épp a Kleopátra-tornán van.
-       Korábban nem jutott eszetekbe, hogy ketten - egymást erősítve és támogatva - belekezdjetek egy edzéstervbe?
-       Nem. Sajnos, nem. De így, hogy most már mindketten ráléptünk erre az útra, hiszem, hogy könnyebb lesz majd a közös folytatás. Most már, ha van rá lehetőségünk otthon is együtt edzünk.  Ő a jóga és a pilates gyakorlatokat végzi, amíg én a hasizom erősítő gyakorlatokat.
-       Az életmódváltás másik sarkalatos pontja, az étrend. Sikerül betartanod az előírt, személyre szabott étrendet?
-      Sajnos, egyáltalán nem tudom betartani az előírt étrendet, egyszerűen nem tudom összepasszítani a mostani életrendemmel. Illetve sok olyan dolog is szerepel benne, amit nem szeretek.  Mindezek ellenére a napi előírt kalóriamennyiséget próbálom betartani.
-       Zárásképpen kérdezném, hogy mit tanácsolsz azok számára, akik hasonló cipőben járnak – te esetedben hasonló fotelban ülnek – mint Te korábban?
-       Szerintem először is magának kell felismernie azt a tényt, hogy szüksége van a változásra, hogy ha akar, tehet is érte.  Kell egy határozott döntés.  Igen, akarom. Majd a kezdeti lépések után fontos a mértékletesség, a folyamatos fejlődés. Az elején biztos kell, hogy legyen ott egy edző, aki megmondja, hogy mikor, milyen gyakorlatokat kell végezni.
-       Köszönöm az interjút, jó pihenést!


2014. február 23., vasárnap

Az első hónap - Mérlegen a valóság

Lassan eltelt egy hónap, itt a mérlegelés ideje. Körülbelül egy hónapja  vágtam bele a Zsírzárlat Életmódjavító és változtató  programjába, mint ellenpélda a többiek szemében. Röviden erről pár szót :  Év elején ismét elindult a Zsírzárlat  Kollektíva projekt.  Úgy gondoltam, hogy nekem is ideje lépnem, mert különben elfogyok, sajnos szó szerint. Így hát felvettem a kapcsolatot a program szervezőivel ... Ez történt kb. egy hónapja.


Az állapotfelmérő mérlegelésen 58.8 kg voltam, és a testzsírszázalékom nem érte el az analizálható értéket. Ezen adatok ismerete után, azt hiszem nem meglepő, hogy szükségem volt/ van a változásra. Az Oxigén-ben kialakítottak egy 3 napos edzéstervet, mely kiterjed a legfőbb izomcsoportokra. Minden másnap járok edzésre, azaz heti 3 x, a hétvégék pihenőnapok. Öröm az ürömben, hogy a sok szabadidőm révén, könnyen be tudom iktatni a napirendem az edzéseket. Igazából jobb időszakot nem is választhattam volna ... Bár a többiket kérdezgetve -  mert ugye mit csináljon egy riporteri vénával megáldott , mint hogy kérdezgeti a környezetét - kiderült, hogy a több műszakos munkarendbe is be lehet építeni a tréningidőpontokat. Szóval, aki általában azt mondja, hogy nem tud rá időt szakítani, csak kifogás. <Azt hiszem, erről meg is kérdezem a többieket, úgyis terveztem mindenkivel - legalábbis ,akik hajlandók rá - egy kis riportszerűséget. > 

Visszatérve az edzésre.  Eleinte a tradicionális és gépiesített edzésformákat követtem/ követtük, úgy mint súlyzós és gépek által generált ellensúlyos edzés. Viszont az utóbbi pár alkalommal már a calisthenics - azaz a saját testsúlyos edzés - alapjaira épülő mozgásokat végzem. Letelt az ötödik hét  - kb. 13-15 edzésnapon vagyok túl. Itt az ideje újra mérlegre állni, és szembesülni a valósággal.


A testtömegem 2,2 kg- val növekedett - valószínű, hogy többnyire izomban, mivel  a testzsírszázalékom még mindig kielemezhetetlen. Az  eddigi edzés során a mellkörfogatom 5,5 cm-vel, a felkarkörfogatom 2,5 cm- rel lett nagyobb. Azt hiszem ezen adatok által határozottan kijelenthető, hogy elindultam a változás útján...


A calisthenics-ről már korábbi posztokban is írtam, és már az alapmozdulataival edzettem is. További írásokért KATT.

2014. február 14., péntek

Az erő legyen veled! - TRX kezdő 1. óra

 Már két héttel az óra előtt le kellett foglalnom a helyet, mivel annyira sikeres ez a tornaóra.
Előtte még csak fotókon láttam, hogy egy kötél segítségével no meg a testsúlyunkkal edzünk. ennél többet nem tudtam még róla, de ha már itt a Zsírzárlat Kollektíva, lehetőséget teremtett arra, hogy ezt is kipróbáljuk. Bejelentkezés, két héttel előre, várakozással eltöltött napok. No és mindenki azt mondja, hogy nagyon kemény, másnapra várható az izomláz - ha még eddig nem volt.
  Elég korán beértem a fürdőre, átöltözés, és irány a labirintus, hogy megközelítsem a TRX-nek helyet adó tornatermet, ahol egyszer már sikerült zsírégető tornán részt vennem. (Akkor a nagyon kedves Lívia tartotta az tornaórát, no de ez nem az én világom, kipróbáltam, köszönöm egyszer elég volt...sosem szerettem a testnevelés órákat az iskolában sem, inkább mentem egy hosszú gyalogtúrára, kerékpártúrára, mint hogy a zsámolyokon ugráljak, vagy talajgyakorlatokat végezzek.)
  A tornaterembe érve három hölggyel osztoztam a köteleken, no meg a trénerünkkel, a Kovács Gáborral. Egy kis bemelegítés, s lehetett nyomni, akarom mondani húzni a köteleket (nem tudom a szakszerű megnevezését). A mellettem álló hölgy félt attól, hogy elszakad, vagy kiszakad esetleg a falból a kötél, a maga 45 kilójával, én meg meg sem mertem szólalni, a magam - most már - 104 kilójával. Többféle gyakorlatot végeztünk, mind a saját testsúlyunkat használva. Figyelni kellett az egyensúlyra is, mert ha nem úgy tartotta ki magát az ember, akkor hamar kidőlt a sorból. :)
  A gyakorlatok egyszerűnek tűntek, bár lehet hogy én nem vittem bele minden energiámat, hogy teljesítsek. Aztán következtek a talajgyakorlatok. Lábakat kötélbe, hason a talajon, s a derekunkat felemelve, alkarunkon támaszkodva különféle gyakorlatokat kellett végezni. Na ott már volt izzadás, zsírégetés, pocak vagyis inkább hasizom erősítés! Kinek ami rendelkezésére állt.
  A gyakorlatok közötti fél perces szünetek voltak az erőgyűjtésre, ami néha elég sem volt, egy egy nehezebb kötelezés után.
  Közepesen fáradtam el az edzés után, tény, hogy sok volt az üzemszünet, vagyis talán most még nem tettem bele mindent, amit bírtam volna. Majd legközelebb! Mert bármennyire is nehéz volt a KEZDŐ TRX óra, azért még van pár alkalom ahol még fel fogok tűnni, nagyobb energiával, nagyobb tenni akarással. Minden kezdet nehéz. Én elkezdtem. NO és hol marad az izomláz? Nincs! Úgyhogy másnap mehetek is első órára az Oxygénben kipróbálni magamat a súlyzók alatt is, a Lenkovits Szabolcs segítségével. Az majd megérdemel egy másik bejegyzést a blogban...
  A lényeg: tessék felvenni a telefont, tárcsázni a fürdő fitnesz recepcióját a 95/523-661-es számon és bejelentkezni a legközelebbi TRX Kezdő órára! Mert ezt is ki kell próbálni!



2014. február 11., kedd

A zene, ami tovább visz ... My playlist for training

A múltkori fórumtalálkozón  felmerült egy kérdés a résztvevőktől:  Jó-e az , hogy az edzés közben zenét hallgatunk? Tudunk-e  teljes mértékben koncentrálni a kitűzött  feladatra, emiatt vesztünk az edzés hatékonyságából ?  Vagy épp hogy kikapcsol, és kevésbé érezzük a fáradságot, fájdalmakat ?

Mint megtudtuk, a zenehallgatás jót tesz az edzés sikerességének. Már csak a kérdés, hogy mit is hallgassunk edzés közben  ? Egyértelmű, hogy mindenki arra a zenére mozog, amit kedvel. Viszont nem árt figyelembe venni az edzésfajta ritmusát, dinamikusságát.

Véleményem szerint a ballada jellegű, lágy dallamú zenéket jó mélyen otthon kell felejteni. Bár nagyon túlzásokba se szabad esni a dob meg basszussal.  Az ilyen zenéknél  - főleg ami még a kedvencünk is  - könnyen előfordulhat, hogy a zene és a lendület  még vinne tovább, viszont a tested már rég túl van a határain , és csak azt veszed észre , hogy összecsuklasz a kardiogépen.

Meg kell találni az aranyközéputat, mint általában mindenben. Aki ismer, tudja hogy szinte mindig zenét hallgatok. Reggel - délben- este. Mindig. Sok fajta zenét hallgatok - a klasszikustól egészen a "disznóvágós" metál zenéig.  [ Most éppen a Winter Wonderland szól, egy kis télidézésként ]. Szóval elég nagy a merítési lehetőségem.

Nézzük is, hogy néz ki az én "playlist for training"- em.

Alapvetően két irányt követtek:  van a filmzenés, magasztosabb,  kevésbé éneklős - itt említeném  : Two Steps From Hell,  Mark Mancina, Steve Jablonsky , Clint Mansell, Klaus Badelt, Craig Armstrong valamint  a Clubbed To Death, Fluke, Furious Angel, stb ...







És vannak a keményebb vonal képviselői, valamint azok az remake-k ,amiknek az alapja metálra épül, vagy épp fordítva a Sepultura Firestarter -nek esetében. Ezek dinamikusabbak, többnyire gyors tempójú, erős basszusalapúak. Igazi darálós zenék.




2014. január 28., kedd

Follow the White Rabbit ! - amikor az Úr a harmadik napon megteremtette az izomlázat

Kövesd a fehér nyulat ! - hangzik el a Wachowski testvérek örök filmklasszikusában, a Mátrixban.  Bár ők is az Alice Csodaországban - ból merítették az ötletet. Igaz , ott ha jól emlékszem nem hangzott el a mondat, csupán a cselekménye vezetett el az üregig...  - < Ennek utána is nézek, bár ha beütöm a Google-be az ominózus mondatot, akkor elsők között a Neo-trilógiát dobja ki  > Az üregig , amelynek határán elválik a valós a valótlantól, a képzelet a realitástól, a tudat a tudatalattitól. A változás mezsgyéje ez.  Erre az útra léptem én is, amikor belekezdtem Zsírzárlat Kollektíva által támogatott , és felügyelt edzéstervébe. Ez mindenki részére kihívás. Főleg nekem. Terveim alapján,  amíg a többi résztvevő a súlyfeleslegével küzd a projekt ideje alatt, addig megpróbálom legalább 4-5 kiloval növelni a testsúlyomat , természetesen izomtömegben. Ebben segítségemre van az Oxigén Fitness Club és a Sárvári Gyógyfürdő.
A többi résztvevőnek úgymond ellenpéldának, motivációként szolgálok. Valahogy úgy, mint az agárversenyeken a fehér nyúl....    <Ha már fehér nyúl és futás, íme egy újabb kultuszfilm részlet. Ez esetben a Blöff-ből.>  


Az edzéstervem  egy hete vette kezdetét, háromnapos  felbontásban  , minden  fő izomcsoportra - mell, hát, váll, bicepsz, tricepsz, has, comb -  fókuszálva.  Az edzés alatt Csaba, és Szabolcs , az Oxigén Fitness Club trénerei felügyelik a gyakorlatok helyes elvégzését, valamint támpontot nyújtottak a megfelelő táplálkozáshoz is.  Első nap többnyire a tradicionális - kézi súlyzós gyakorlatok , míg a többi két nap a gépi - súlyos ellenállásosak vannak nagyobb számban. Az első ciklus letelt, a terhelhetőségi szintem beállítottuk. A továbbiakban a korlátaim feszegetése lesz a cél, szó szerint át kell lépnem a saját határaimat , és még azon is túl .... Szóval minden nap meg kell halnom egy kicsit.

Pillanatok egy másik fogyókúrás programról... 2. rész

  Tehát beléptem a Suzuki autókereskedésbe a legújabb Swiftek közé (egy 95-öst hajtok most), s ott volt egy kis csapat, akik méregettek minket. 4 órán keresztül volt lehetőség aznap bemenni a mérésre, akkor én voltam ott egyedül, aznap a második jelentkező. Az ismert mérlegre kellett állnom, melyet a Zsírzárlat mérlegelésnél is használtak a lányok, tehát cipő, zokni le, irány a mérleg. Akkor 110 kg voltam, s jó magas volt a testzsírszázalékom is. Tehát volt miből elkezdeni égetni - ahogy én akarok. Tehát ha azt akartam volna hogy 1 hónapig amíg ez a program tartott, nem eszem semmit, csak iszom a szénsavmentes ásványvizeket, s mozgok is közben - akkor úgy teszek. Persze nem ezt tettem. Csökkentettem a napi ételadagjaimat, a feleségem közreműködésével. Ettem a sok friss zöldséget, a pulyka és csirkemellszeleteket, a halakat - ahogy most is teszem :) . S amit addig tettem, nem ettem meg napi- kétnapi csokoládéadagomat, ami akár egy tábla is volt. (500 kcal/10 dkg) No meg amit addig nemigen tettem, s ülőmunkát végeztem - ahogy még mindig - elkezdtem Mozogni.
  Otthon dvd-re hasizmot erősítgettem, vagyis inkább a pocakom zsírtartalmát csökkentettem, s azzal a bizonyos (első részben említett) fitneszbérlettel látogattam a SárvárFürdő úszómedencéjét. Gyorsúszás, hátúszás, mellúszás, váltakozva. A hónap során hét alkalommal jártam el a fürdőre, egyedül. Márciusban éppen a munkanélküliek táborát erősítettem, így még egyszerűbb volt az életmódváltás. Tehát már nem ültem 8 órát a munkahelyemen a számítógép előtt ülve, s otthon is több időm jutott tenni-venni, mozogni. Két kerékpár felújításába is kezdtem akkor, így az irodai munkát, barkácsolás váltotta fel, ami még többet segített a súlycsökkentésben. Otthon pedig tudtam akár magamnak is főzőcskézni, párolt zöldséget, rizst, párolt, sült fehér húsokat. A program során folyamatosan kaptam e-amilban étrendi tanácsokat, recepteket, amit vagy figyelembe vett valaki, vagy nem.
   A program motivációját - az egészséges életmódra történő átállás mellett - a nyeremények adták. Az első tizenkét helyezett egy 250.000 forintos benzinutalvánnyal lett gazdagabb. A következő 88 fogyni vágyó pedig 10-10 ezer forintos utalványt kapott - köztük én is. A záró mérlegelésen (2013.03.29.) 105 kg-ot mutatott a mérleg. Az első mérésen (2013.03.01) 110 kg-ot, és 45% testzsírt mértek, így akkor a BMI indexem 31,50 kg/m2 volt. A záró mérés eredménye: 105 kg, 37% ! testzsír, és 30,00 kg/m2 BMI lett. S hogy, mi lehet azzal a pár száz emberrel aki jelentkezett, de nem nyert semmit?! Gondolom felhagytak a fogyókúrával - ahogy én is lassan-lassan visszatértem a 2014. január 17-én mért súlyomhoz: 108,5 kg.
  Ahogy én is, úgy gondolom többen is visszatértek majdnem a kiindulóponthoz, mivel az egyik motiváló erő megszűnt, s nem volt ott a CSAPAT, ami a mostani Zsírzárlat órákat teljesebbé teszi, és folyamatos motivációt biztosít, hogy tovább, tovább tovább kell csinálni! Tehát most aki jelentkezett a Zsírzárlat életmódváltó programra, az nem tette a fiókba 3 hónapra a fitneszbérletét, hanem azonnal belevágott, - hogy KÖZÖS erővel megcsináljuk! :) A váltsonmost programnál is ott volt a lehetőség hogy belépjek a fitneszterem ajtaján, ha már fitneszbérletem volt, de mivel akkor nem volt kivel, illetve nem volt helyileg megszervezve a program - ahogy a Zsírzárlatnál - így maradt az úszás, az úszás és az úszás... március hónapban. Utána április közepén elhelyezkedtem, a 8 órás irodai munkámban, amiben még mindig vagyok, s úszás helyett jött, az ülés, ülés és ülés leginkább. Na jó, focizni is szoktam -otthon a pc-n! :)
  Tehát köszönet a szervezőknek, Julcsinak, Krisztának és Gábornak, hogy helyben alkottak egy CSAPATOT, melyet biztosan még több csapat fog követni, s a 3 hónap után is ott lesz az erő, a motiváció, hogy igen, folytatni kell tovább, tovább, tovább...
   Vége...mármint a pillanatoknak egy másik fogyókúrás programról...

2014. január 23., csütörtök

RECEPT: Sóbundában sült pisztráng

   Egy egyszerű, de nagyszerű recept. Feleségemmel nagyon szeressük nézni a TLC csatornán futó Tortakirályokat. A cukrász egy olasz úr, aki remekül is főz - mint minden olasz - így indított úgyanazon csatornán egy műsort, melyben főz. Itt láttuk ezt a nagyon egyszerűen elkészíthető halat.

   Végy 2 db pisztrángot a Lidl-be (mától elérhető, friss, 999 forint/ csomag. Végy egy kiló sót is hozzá, az körülbelül elég lesz. A bundához szükséged lesz még 3 darab tojásfehérjére is, úgyhogy irány a tyúkól, vagy egy bolt, vagy ha már a reklám helye itt van, akkor tőlem is beszerezhetsz pár darab friss tojást mélyalmos tartásból származót. A halat ízlés szerint ízesítheted friss bazsalikommal, oreganóval, citromkarikákkal.
Előkészületek: ha már a fent említett hozzávalók megvannak, a legfontosabb dolog, hogy a halat jól mosd meg többször is, a pikkelyét kapard le, a faroktól kezdve egyszerűen kapard. A halat egészben hagyhatod, hogy még jobban nézzen ki miután megsült. Ezután is alaposan mosd le a rajt maradt pikkelyt, belül is mosd át.
Végy egy tálat, öntsd bele az 1 kg sót, üsd rá a 3 tojásfehérjét, és gyúrd össze. Végy egy közepes tepsit, amibe beleférnek a halak. A farkát nyugodtan vágd le, ha szükséges. Tégy a tepsibe sütőpapírt, hogy a sóbundát könnyen el tudd majd távolítani róla, mivel szépen belesül s lehet vakargatni, vízben állni hagyni. Tedd a tepsibe a halakat, ízesítsd ízlés szerint akár halfűszerkeverékkel, (persze betartva az 1 g só, 2 g pirospaprika 3 g fokhagyma előírást, a napi kalóriabeviteledhez igazodva! :) ) akár friss bazsalikommal, fokhagymával, citromkarikákkal, melyet a hal belsejébe teszel. Ezek után jöhet a bunda: a tojásfehérjés sóval beburkoljuk a halakat a tepsiben, alulra, felülre is kerüljön belőle. Tehát lepje be a halat. Előmelegített sütőben, 200 fokon süsd 12-14 percig.
Amikor kész, a bundát távolítsd el róla teljesen, hiszen a só nem egészséges ennyi mennyiségben! Kanállal ütögesd meg a bundát, hogy könnyebben le tudd szedni a halról, mondjuk egy késsel. Fejét, farkát levághatjuk már, a bőrét könnyedén lehúzhatjuk a szépen átsült halról. Akik nem szeretnek a szálkákkal harcba szállni, könnyen megszabadíthatják a halat a szálkás gerincétől.
Főtt rizzsel, és pár szem kukoricával tálald! Jó étvágyat!
A pisztráng, mely a halat nem kedvelő feleségemnek is ízlett! Ma újra készül! :)


(saját fotó)

Nulladik napon az ellenpélda …

Aki valamelyest is ismer, tudja, hogy nekem aztán végkép nincs szükségem zsírzárlatra. Sőt inkább rám kellene pakolni vagy 5 kilo zsírt, 10 kilo izmot. Azt  hiszem azzal , már kiegyeznék.  Idén is útjára indult nálunk a Zsírzárlat, azaz a kollektív fogyókúrás csoport.  Támadt egy ötletem, hogy részt kellene venni , úgy mond ellenpéldaként. Szerencsére az ötletre a szervezők is vevők voltak, így hát belevágtam.  Így kezdődik az én kis történetem.


 Elöljáróban egy kis kortörténet. Alapvetően vékony testalkatom van, azt mondják a genetika és a finnyásságom verhetetlen kombinációjának eredménye.  Lényeg, a lényeg .... 26 évesen ciki 60 kg alatt lenni.

Hogy ezt hogy sikerült elérnem? Jó kérdés. 60 kg felett voltam, amikor befejeződött a ringen a szezon. Azóta szinte itthon vagyok, és a lótás-futás is kevesebb. Ergo, inkább híznom kellett volna. De lehet, hogy a napi fegyencedzés adta meg a kegyelemdöfést a testemnek. Elhatároztam, hogy megteszem a lépést, és jelentkezek a Zsírzárlatba, hogy legalább ellenőrzött körülmények között fogyjon az a kevés is belőlem, ami megmaradt.  Azaz szakemberek irányítják majd a testtömegnövelésem,  Jipjip. :)

 A nulladik napon,  az állapotfelmérés napján  58.8 kg voltam, és a testem ERR4-es zsírszázalékot tartalmazott. Olyan keveset, hogy gép még elemezni se tudta... Következő bevetés holnap, akkor kialakítjuk az edzéstervem, és remélem már a  héten belecsaphatok a lecsóba.

Gondolatok a mérlegelésről… pillanatok egy másik fogyókúrás programról

  Mint a lenti képeken is látható, jó sok fotó készült rólam ekkor - igen én vagyok az abban a zöld pólóban, nagy pocakkal (még). Akkor léptem be először egy fitneszterem ajtaján, pedig már 2012. januárjában is rendelkeztem fitneszbérlettel a fürdőre, azonban mindig csak az úszómedencét használtam akkor.
  2012. márciusában  vettem részt egy országos fogyókúrás programban a Suzuki jóvoltából. Igen nem olvastad félre, ez volt a Váltson Most! nevet viselő program. Felhasználta az internet adta lehetőségeket, így aki jelentkezett az interneten, az e-mailban kapott táplálkozási tanácsokat. A fogyás során az edzéseket, mindenki úgy űzte, ahogy szerette volna, akkor amikor csak akarta. Otthon, fitneszteremben, kint a természetben, vagy bent az uszodában. Én az utóbbi mellett döntöttem, mivel mindig is szerettem az úszást, s ott volt a kezemben a feleségemtől karácsonyra kapott fineszbérletem a SárvárFürdőre. Már két hónapja hevert a fiókomba a bérletem mikor jelentkeztem a fent említette programra (bővebben: valtsonmost.hu). Első lépésként egy Suzuki autószalonba kellett mennem mérlegelésre. A program fő célja a kilogrammok lefaragása mellett a fő hangsúlyt a testzsírszázalékára helyezte. Tehát fogyhattam volna 10 kilót is, ha a testzsírom nem csökkent eléggé, akkor nem kerülhettem a 100 legeredményesebb közé! :)
   folyt köv...

Jó a csapat! – a zsírzárlatosokkal edzettem az Oxyban

Ma meglátogattam a Zsírzárlatosokat az Oxygenben. Jó-jó, igaz, hogy már amúgyis nagyon régóta terveztem az edzést, mert idén alig-alig jutottam el még fitneszterembe, de persze nem véletlenül időzítettem az érkezésemet a csoportos kardio időpontjához.




Mire átöltöztem, már nagyban tekertek, lépkedtek, futottak a lányok/srácok: Renit, Valit, Norbit, Gábort és Öcsit (és nem tudom eldönteni, hogy Ildi is ott volt-e, vagy őt csak a képeken láttam ma... hiába: fejben úgy tűnik, rendesen elfáradtam.) láttam aktívkodni. Minden patetikus kiszólást nélkülözve, már a kardioterembe érve tapintható volt az elszántság, így kicsit beleszippantva a légkörbe én is úgy pattantam fel a taposóra, mintha nem is hagytam volna ki azt a néhány hónapot. Közben szinte mindenkitől úgy hallottam, hogy az első edzéseknek 1000 feletti kalóriamennyiségek estek áldozatául. Nagyon szép eredmény!




A résztvevők első élményei az izomlázról, a szépen javuló közérzetről azért persze negédes nosztalgiával töltöttek el. Nagyon hasonló volt annak idején a mi első hetünk is. Beállítottam a futógépet, elkezdtem kocogni, és arra gondoltam, nagyon jó végignézni a társaságon! Embereken, akik fontos döntést hoztak, és valószínűleg többségüknek fordulatot vesz az élete csakúgy, mint akkor, 2012-ben a miénk! Az egyéniségek sugárzóak, repkedtek a poénok és bíztatások! Csudajó csapat lesz ez, Srácok! Próbálom legközelebb a tím másik felét is elcsípni, ha tehetem, még a héten bekopogtatok a Fürdőbe is egy kis szolidarítás-vállalásra! No, írjatok Ti is, jó pihenést Nektek!





2014. január 22., szerda

Az izzadság a zsír könnye – az első videó

Hangulatjelentés kisvideó formájában az első edzésekről Makrai Tamás kamerájának lencséjén keresztül:


2014. január 19., vasárnap

A jelentkezők állapotfelmérése

A Zsírzárlat sikeréhez szükséges, hogy a jelentkezők testi állapotát, adatait rendszeres időközönként felmérjük. Az első, kiinduló állapotfelmérésre január 18-án szombaton került sor a Fürdőn, ezután már az edzések is elkezdődhettek. Makrai Tamás képei megörökítették az első kalóriák elégetését a kardiogépeken:





2014. január 15., szerda

Zsírzárlat – 2014 – az első előadás – Sárvárfürdő, Vitalmed Hotel

Szépszámú érdeklődő jött el első nyílt, ingyenes előadásunkra, amelyen ismertettük a programot, bemutatkoztak a szervezők, és nagyon hasznos étrendi tanácsokat hallhattunk Héder Évától, dietetikusunktól. Akadt néhány érdeklődői kérdés, és a jelentkezéseket is regisztráltuk. Makrai Tamás fotóiból készítettünk galériát: